🔊 Olvasd/Ne olvasd

l’autopsie.

fiam, te a földnek a lustája vagy!
bár akkor sose kíméled magad,
mikor a víz alatt kell fűteni,
s a kádba forrón fazékszám önteni.

neked is így—lásd—fakul ki ám majd
a semmittevés utolsó fázisában,
s elbillen fejed, míg enged a hús—
a kéz hever—s mered a nagy lábujj.

addigra sírni is képtelen leszek.
mosnálak könnyel, verítékkel meg.
a könny, a veríték bár jó sós,
torkomban—mint szívedben—alvadt csomó.

s te tartani nem tudod majd elém
szappanos vízzel az edényt.
fekszel mezítelen, falhoz támasztottan.
rajtam kötény, kezemben spongya.

s kerülgetlek, ki tudja hányszor.
bár kerülgetni lúdtalppal utálom—
mint akadályt—édesanyád,
s a bútorok homályba vesző sarkát.

de akkor már nem tesz-vesz,
nem segít, jártányi ereje sem lesz,
nem is dohog, se a fülembe nem zokog,
rózsafüzért morzsol, valamit motyog.

pedig nietzsche elmélete szerint
halott nemcsak isten, minden szent is,
szépen hiába az ígért feltámadás.
bőr feszülj homlokon, tar koponyán.