🔊 Olvasd/Ne olvasd

az ő vádlói.
VÉKONY A LEPEL—siklott tekintete
formás fenékről súlyos kövekre,
lekváros kezünkről se feledkezve.

nem értettük a sok kusza vonalat,
a finom porban noha rajzolta
ujja, s ráncok simultak a homlokra,
mellünkre a fejünket horgasztva—

bár lapult még a zsebben, a marokban,
és hideg szél csípte az arcokat.
SZÓ AZ, S KŐ MIT NEM EMÉSZT A GYOMORBAN—
mutatott ajtóra, majd szólva a

falra, ám jobban dagadt a szoknya
rajta, mintha sár csapódott volna az
arcba, hol se könny volt a vitorla—

(kiscelli köz)