🔊 Olvasd/Ne olvasd

hallgatásra serkentő Kalaúz.

2004. XII. 04. körül

A muzsika cégére a fényesre lakozott hangszer, a publikumé a tisztára csutakolt fülcimpa lett. Dagadó erek? Torzult arc? Ki emlékezik ma arra? Ama mesebeli trákra, aki amikor megrezegtette a torkát, megindultak az Istenek, megindultak a fák és a kövek is, és nem azért, mert fülük vagy lábuk lett volna. A zene zene ma is, és nem egy légkondicionált pullmankocsiban a háttérzaj. Bár testet észrevétlen ölt, tágra nyílt szemmel csodálkozva, mint Ádám a virágzó almafák árnyékában, nem pedig a hangszigetelt ajtók mögött, a fehér asztalon, a fényes szerszámok és a gépek közt, a fertőtlenítő szagában meg a helyi érzéstelenítés hatása alatt. A muzsikus nem bába, de boncmester sem, aki szakavatottan végzi a dolgát a bűnügyi történet során, mely történetben minden hang árulkodó zaj csupán. A zene légnemű lény, mondhatnók: szellem. De nem úgy, miként az ajtónyikordulás vagy a fékcsikorgás, melyek csak következmények. A zene nem következmény, de végső állapot, társa a csönd és nem a zaj, ahogy a víznek sem a pára és a tűznek sem a hamu a párja. A zaj mindig zaj marad, még ha Bartók Béla zajgépe vagy Schubert Ferenc kávédarálója okozza is. Ahogy a zene zene, olyan természetességgel muzsikus a muzsikus. Mert miképpen előbb volt a mondandó a beszédtől, a beszédtől az írás; ahogy előbb volt a zene és nem a kotta, a kotta pedig a kottatartótól; és amint előbb volt a kép és nem a keret, úgy sose feledd, hogy az imádtól előbb volt a Teremtőd is; és előbb volt a gyógyulásra váró beteg és csak utána jöttek a kuruzslók, a várótermek, mindenféle vegyszer és az utolsó kenet; és persze, hogy nem azok muzsikálnak, akik a perselybe a filléreket ejtik, még ha e zaj fölöttébb kedves is a fülednek; és hogy a kritikus minden szava csak kolonc a nyakadban; vagy hogy a taps nem a nézőtéri eligazítónak szól, még ha kifogástalanul végzi is a dolgát; és hogy a muzsikus és a muzsika egypetéjű ikrek, egy napon, egyszerre születtek meg, de nem egy metszéssel császárként (sectio caesarea), mely nem volt soha aranymetszés (sectio aurea) is egyben; vagy azt, hogy a muzsikus és a hangszer, mint a sámán és a hatodik ujj, mint az újszülött táltos és a fog, mint a szerencsés és a burok, pont olyan. Ma, amikor a zaj egyre nagyobb, a muzsika pedig egyre kevesebb, a hangszer bármelyik oldalán állhatsz, a muzsikálás mégsem A szerelem, ahol mindig mindegy volt, hogy az ágy melyik felét foglalod el épp. A muzsika ahogy nem lehet következmény, mentőöve sem lehet a vízben fuldoklónak, aki – bár csapkod és ordít – a test térfogatától több vizet ki mégsem szorít. A fegyelem még nem figyelem is, persze, a hallgatás sem halogatása az elkerülhetetlennek. Ahogy a csupasz fákra fagy páncéllá lassan az ólmos eső, amiképp a kátyú vizén születik a jég, oly észrevétlen álljon össze benned is – csak ezt kívánom – az EGYETLEN muzsika.