🔊 Olvasd/Ne olvasd

Gátat apró dolgok is.

’95. X. 23. — XI. 29.

Gátat apró dolgok is — vetekedve nagyokkal — vetnek. Bolhából, tudom, elefánt nem lesz így, egy új misszilis írása közben se, vagy hallgatva a prelúdiumokat és a fúgákat egy jól temperált zongorán, míg hangosan acsarkodnak egymásra — ki tudja, miért — a kutyák. A szikrázó hóban birkóznak éles foguk közt dühösen szűrve a párát. Villanyoszlopaival, utaival, egyebeivel már nemcsak a táj, de akadály lett köztünk a tennivaló is, míg kenem a cipőmre a krémet, útra készen. Inkább futnék — Juvenalis szatíráit fennhangon olvasva — „túl Scythián, túl Oceanus jeges árján, míg az erényt hirdetni merik, magukat Curiusnak színlelvén, olyanok, kik bacchusi orgiahősök. Sőt buta tuskók is, bár házuk tömve Chrysippus gipszmásával, mert legműveltebbje beszerzi köztük Aristoteles szobrát vagy Pittacusét, s a polcra Cleanthes hű mellképét ülteti őrnek. Csakhogy a homlok csal! Komor arcú fajtalanokkal mely zug nincs tele?”

Megengeded tán, e bevezető sorok után, hogy egy kis kitérőt tegyek a száműzött poéta kedvéért Pontusba, távol tőlünk és távol az örök város káprázatától. Hol ez utolsó pillanatig hexameterekbe foglalta nosztalgiáját elfoglalt alattvalókat téve halhatatlanná. S már új sorokon törte a fejét, bár alig indulhatott útnak könyvvé szerkesztett leveleivel terhelten a táskás lovas vagy a hajó, hónapok alatt kerülve meg a fél világot. Ó, ha ezek a levelek mesélni tudnának az útitársakról, a leszerelt zsoldosokról, a rakományt képező zsákmányról, elcsigázott gályarabokról, skorbutról, a hatalmas hullámokról. Akkor volna elég ok, hogy kiugorjon helyéről a szívünk. Ám a postások tetteire, ha már levetették egyenruhájuk, ki emlékszik? Sértetlen pecséttel megéri-e hát célba juttatni egy hírt?