🔊 Olvasd/Ne olvasd

érv és kényelem

1997. 1. 22 . — 11. 15.

Egy teliholdas éjszaka és pár órás alvás, után ködös reggelre ébredtem. A faházikóban ezen a reggelen se tudott tíz foknál többel vigasztalni a minuciózus termométer. A hó ilyen korán sosem indul olvadásnak, esetleg majd csak később kezd az idő enyhülni, este azonban mindenképp fagyni fog. Nem csoda hát, hogy használatból kivont bobpályára hasonlít errefelé végig az erdei út, melyen keresztül-kasul alattomosan kanyarog egy patak: a közeli tavacska túlfolyója. A tavacskán most, hogy befagyott, sétálni lehet. A patak ennek ellenére nem apad el, vékony hártya vonta csak be, mely első pillantásra vastag páncélzat illúzióját kelti. Alatta lassan csörgedez, mélyíti medrét, a homokot − mint aranyat − mossa ki a kő közül. Időnként ugyan eltűnik a vastag, jeges burkolat alatt, hogy aztán búvópatakként ismét előbukkanhasson a semmiből a bosszúságodra.