Olvasd/Ne olvasd

cím nélkül.

’95. V. 22.

A leveledre a válasz ennyi. Egyelőre. Fáradt vagyok egy komolyabb levél megalkotásához. Bár valamelyik nap belekezdtem, de túl nagyot akartam harapni és a képzelt falat megrágatlanul akadt meg a torkomon. Van ez így. Félretettem. Majd még gondolkodom rajta. xxxxxxx (Ez egy ostoba mondat akart lenni a volt Jel színház Woyzeck előadásáról, amelyen – ha jól tudom – a szüleid is voltak. )

Napokig esett az eső és még mindig egybefüggő a felhőzet. A völgy felett egy sportrepülő készülődik a landoláshoz. Egy másik percek óta kering. Aztán még egy jön. Alacsonyan szállnak itt a repülők, a vitorlázók. Olykor ejtőernyősöket is látni. Sokáig engedik magukat zuhanni. A fűben véres fejként lapulnak a pünkösdi rózsák, hatalmasra nyíltak, de most nincs kedvem a tarackon siránkozni. Oldalakon át ecseteljem neked, amit kiirtani lehetetlen a kapával? Csak a kezemen nőnek a hólyagok, míg el nem fakadnak. Kesztyűben azonban nem lehet dolgozni. A teniszt szeretem és nem a bokszmeccseket, bár egyiknek sincs köze a kapáláshoz.

mozart parókája » « a három farkaskölyökkel